Átigazolási hírek
Besic lehet, hogy távozik a Ferencvárostól?
Fotó www.demotix.com
Ricardo Moniz megjelenésével a kispadon egyre sikeresebben szerepel a Fradi, amelyet többek között annak is köszönhet, hogy az új edző jó szemmel igazolt olyan általa ismert játékosokat, akik még nem vagy már nem kellettek klubjaiknak. Az egyik ilyen volt a 20 éves bosnyák Besic is, akinek jó játéka felkeltette iránta az érdeklődést és ez vonzza az átigazolási pletykákat magával. Köztudott, hogy a játékos a Hamburgtól érkezett 1+1 éves opciós joggal ellátott szerződéssel, így a szezon befejezését követően a plusz egy évről még meg kell állapodni. Ez az a lehetőség, ami kinyithatja Besic előtt az ajtót egy magasabb nívójú bajnokságból érdeklődő csapat esetén. Ugyanakkor a fiatal játékos egy közelmúltban megjelent interjújában arról nyilatkozott, hogy jól érzi magát a klubnál és még ez előtt a csodálatos közönség előtt nem érte el azt a célt, amit kitűzött maga elé. Mindenki olvasott már hangzatos nyilatkozatokat, az idő hamarosan megoldja ezt a rejtélyt is és kiderül a korábbi interjú igazságtartalma.
