Csatlakozás

Buffon a Juventus istene befejezi

Megerősített

Buffon a Juventus istene befejezi

Gianluigi Buffon a most záruló szezon végén elmondhatja 40 évesen magáról, hogy 23 bajnoki évadot tudhat a háta mögött, de csak két csapatban védett a Parma-ban és a Juventusban. 875 bajnoki találkozóból 655-öt védett a Zebrák mezében, 2001-ben igazolt Torinóba és az akkor fizetett 52 millió Eurós transzferdíj a mai napig a legmagasabb a kapusokért fizetett összeg. Valószínűleg az egyik legnyomósabb ok volt a visszavonulásában, hogy nem jutottak ki a VB-re, így 176 válogatottsággal a háta mögött becsukta a képzeletbeli kaput. Most szomaton utoljára lép a szurkolók elé a bajnokcsapat tagja és az a döntése már végleges, hogy a Juventus-ban befejezte sportpályafutását. Ajánlatai bőven vannak, így Buffon úgy nyilatkozott 3 nap alatt meghozza a végleges döntését, hogy ezzel a sportpályafutását befejezettnek nyilvánítja vagy elfogadja mondjuk a Boca Juniors hívását és máshol még felhúzza a kapuskesztyűjét. Buffon kilencszeres Olasz bajnok, egyszer nyert UEFA Kupát és VB arany is díszeleg a dicsőségét hirdető polcán. Akármilyen döntést is hoz az elkövetkezendőkben a szurkolók szemében csak az a kivételes sportember marad, aki a bundabotrányba keveredett és a másodosztályba száműzött Juventus-t a bajban sem hagyta el soha, ha kitartott szeretett klubja mellet és hazai szinten a legmagasabbra emelkedett vele. Egyetlen szívfájdalma maradt, hogy az Öreg Hölgy a regnálásakor nem tudott Bajnokok Ligája győzelmet begyűjteni.

Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Buffon a Boca Juniors-ba igazol?!

Gianluigi Buffon a Juventus veterán és egyben élő legenda kapusát legutóbb a Real Madrid elleni BL negyeddöntő 93. percében kiállították, mégis a spanyol közönség szimpátia tapsa közepette vonulhatott le a zöld gyepről ezzel is tisztelegtek...

Tovább olvasom a cikket

Tovább
hirdetés
Hozzászólások

Továbbiak innen: Megerősített

Közvetítések ma a TV-ben

Online élő közvetítés - TV közvetítés

TV közvetítések

Távkapcsolóval a kézben 08.15. szerda

Szerző 2018. augusztus 15. szerda

Legnépszerűbb a héten

Átigazolási hírek

Megerősített

Everton: bombaerősítések a végjátékban!

Szerző 2018. augusztus 10. péntek

Nem hivatalos

Rabiot mégis kell a Barcának Vidal után is!

Szerző 2018. augusztus 15. szerda

Edzők

Chelsea: Conte 9 millió Fontos végkielégítés

Szerző 2018. július 13. péntek

Orosz VB 2018

Orosz VB 2018

Az oroszországi VB legjobbjai és álomcsapata

Szerző 2018. július 16. hétfő