Nem hivatalos
Dzeko és Pellegrini újra együtt, de most a West Hamben?
Manuel Pellegrini menedzsernek újra kell valószínűleg gondolnia a West Ham United támadójátékát, mert Marko Arnautovic iránt Kínából érdeklődnek, míg a mexikói válogatott Javier Hernandez iránt a Valencia érdeklődik kitartóan. Jól jöhet a trénernek, hogy a Róma gondolkodik kerete frissítésén és ennek egyik áldozata Edin Dzeko lehetne. Játékos és edző már dolgozott együtt a Manchester Cityben, ahol közösen 2014-ben bajnoki címet ünnepeltek. Most újra találkozhatna a gólerős támadó és a menedzser, de immár a Kalapácsosok alkalmazásában, ahol Dzeko biztosan ismerősként köszönthetné Samir Nasrit, aki szintén a közelmúltban igazolt Londonba és korábban ő is viselte a City égszínkék mezét. Dzeko esetleges távozásának lehetősége már szinte egy éve visszatérő téma, hiszen szóba került a neve az AC Milan és a Chelsea kapcsán is korábban.

Nasri West Ham játékos lett a dopping eltiltás után
Már korábban jeleztük, hogy Samir Nasri tárgyalásban áll a West Ham United-del és most megszületett a szezon végéig szóló megállapodás. A 31 éves játékos bizonyára sokat köszönet a jelenlegi klubmenedzsernek, akit Manuel Pellegrininek hívnak, hiszen...
Tovább olvasom a cikket

Dzeko és Reus a Milan nyári terve
Edin Dzeko neve januárban rengeteg forgott a sajtóban annak apropója kapcsán, hogy a Chelsea-be igazol a Rómából, végül a bosnyák támadó maradt és a londoni kékek az Arsenal-ból Giroud érkezett a Stamford Bridge-re. Úgy tűnt...
Tovább olvasom a cikket

Palmieri Chelsea játékos lett, Dzeko meg nem
Emerson Palmieri ügyében végül megegyezett a Chelsea és az AS Róma, míg Dzeko mégsem költözik az angol fővárosba, hanem marad a Farkasoknál. Nézzük a két dolgot összefüggéseiben. Dzeko esetében is a két klub dűlőre jutott,...
Tovább olvasom a cikket
