Csatlakozás

Marcos Alonso Barcelona játékos lehet

youtube.com

Nem hivatalos

Marcos Alonso Barcelona játékos lehet

Marcos Alonso biztosan jó idényt fog zárni a Chelsea-ben, hiszen játékával bekerült a Premier Liga év csapatába. A londoni kékeknél általában bal oldali védőjátékosként számítanak rá, de sokoldalúságára jellemző, hogy középső posztokon is bevethető. Mégis a 27 éves Alonso csak idén márciusban debütált a spanyol válogatottban, így még az is előfordulhat, hogy a Premier Ligában kiemelkedő játéka ellenére sem fér be az oroszországi utazó keretbe. Ettől függetlenül a Barcelona szívesen átigazolná Alonso-t, mert már most keresik Gerard Piqué utódját a belső védő poszton Umtiti mellé. A Chelsea 2 éve 23 millió Euróért szerezte meg Alonso-t a Fiorentina-tól és jelenleg 2021-ig élő szerződés köti a Stamford Bridge-re. A játékos piaci értéke jelen helyzetben 35 millió Euró körül mozog, de mivel a Manchester City a télen Laporte megszerzése kapcsán több mint 60 millió Eurót kiadott, így várhatóan ez lesz a mérce, ha a Chelsea tárgyalásokba bocsátkozik Alonso esetleges elengedése kapcsán a Barcelonával.

Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Kivásárolta Laportét a City a Bilbaótól

Aymeric Laporte ma már szinte biztosan kijelenthető, hogy a Manchester City játékosa lesz, mert a világoskékek hajlandóak az Athletic Bilbao számlájára átutalni a 65 millió Eurós kivásárlási árat. A 23 éves védőjátékost már 2016-ban vitte...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

5 City játékos a Premier Liga álomcsapatában

Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) a legjobb játékos mellett megválasztotta a 2017-2018-as szezon álomcsapatát a Premier League-ben, amely jól tükrözi a Manchester City toronymagas teljesítményét a többiekhez képest az 5 játékosával. Mindenképpen érdemes kiemelni,...

Tovább olvasom a cikket

    Tovább
    hirdetés
    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Nem hivatalos

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő