Csatlakozás

BL: csodát tett a United, a Portó is behúzta

BL

BL: csodát tett a United, a Portó is behúzta

Az ezen a héten lejátszott négy BL nyolcaddöntőt előzetesen elemezni kellett volna, akkor a PSG továbbjutását szinte senki nem kérdőjelezte volna meg, csakúgy, mint a Real Madridét. A franciák előtt ott volt a királyi klub példája, ahol egy hét alatt romba döntöttek mindent. A PSG toronymagasan vezeti hazája bajnokságát, így az már szinte megvan, de az arab tulajdonos elvárása nem is a bajnokság, hanem a Bajnokok Ligájában való kiugró eredmény realizálása a cél. Mivel a PSG az Old Traffordon 2 gólos előnyt szerzett, ráadásul gólt sem kapott, így nyugodtan várhatta a Vörös Ördögöket, akik ráadásul nagyon tartalékos összeállításban léptek pályára. A másik oldalon Neymar hiányzott sérülés miatt és csak biztonságból ültették le a kispadra Cavanit, aki szintén még nincs 100 %-os állapotban. Még el sem kezdődött a találkozó, amikor a 2. percben vezetett a United! Kehrer nem nézett föl és Silva felé passzolta volna a labdát hátul, ahol Lukaku lecsapott a pontatlan átadásra, berobbant Buffon kapuja elé, elhúzta a labdát a veterán hálóőr mellett és kisodródva mégis a kapuba tudott passzolni. Jól reagált a gólra a hazai gárda Mbappé lefordulás után passzolt keresztbe a kapu előtt és a berobbanó Bernat 3 méterről egyenlített. Ezt követően mezőny- és helyzetfölénybe került a PSG és mégis a United vezetett újra, Rashford lőtt kapura 25 méterről, a jobb alsó sarokba tartó nem túl veszélyes lövés kijött a szerencsétlenkedő Buffonról és Lukaku megint ott volt, így ismételten megszerezte a vezetést a United. A második játékrészben nem sok minden történt, talán a PSG belenyugodott, hogy ezzel az eredménnyel is továbblép a legjobb nyolc közé, míg a tartalékos Unitedben nem volt erő az újabb találathoz. Már talán mindenki a végső sípszót várta, amikor Dalot lövése a kiforduló Kimpembe kezét érintette és a vitatható büntetőt a videobíró segítségével Skomina befújta, ezt követően Rashford a léc alá vágta a továbbjutást érő találatot. Mégis úgy tűnik a Solksjaer mágia működik Anglián kívül is, hiszen a teljesen esélytelennek tartott Vörös Ördögök, ha kis szerencsével is de továbbléptek ebből a párharcból.

BAJNOKOK LIGÁJA NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester United (angol) 1–3 (1–2)
Párizs, Parc des Princes, 47 441 néző. Vezette: Damir Skomina (szlovén)
PSG: Buffon – Kehrer (Meunier, 70.), Th. Silva, Kimpembe – D. Alves (Cavani, 95.), Verratti, Marquinhos, Draxler (Leandro Paredes, 70.), Bernat – Mbappé, Di María. Vezetőedző: Thomas Tuchel
MAN. UNITED: De Gea – Bailly (Dalot, 36.), Smalling, Lindelöf – A. Young (Greenwood, 87.), A. Pereira (Chong, 80.), McTominay, Fred, Shaw – R. Lukaku, Rashford. Menedzser: Ole Gunnar Solskjaer
Gólszerző: Bernat 12., ill. R. Lukaku 2., 30., Rashford (94. (11-esből)
Továbbjutott: a Manchester United, 3–3-as összesítéssel, több idegenben szerzett góllal

A másik találkozó teljesen kiegyenlített volt Rómában is, ahol a hazaiak egy gólos előnyt szereztek,de nem érkezhettek nyugodtan Portóba a visszavágóra, hiszen pont a városi rangadón elszenvedett súlyos vereség zsákját cipelték a hátukon. A félidő közepén a Róma térfelén egy ütközést követően labdát szerzett a Portó és villámgyorsan végigvitték a bal oldalon a támadást, a centerezést követően pedig Soaresnek az üres kapuba kellett csak passzolnia. Hamar egyenlítettek a Farkasok, egy vitathatatlan büntetőt váltott gólra De Rossi a balra mozduló Casillast becsapva a jobb alsóba gurított. A második félidő eleje meghozta újra a Portónak a vezetést, amikor egy jobb oldali szögletet követően a kapus öklözése után a hazaiak adhattak be balról és a berobbanó Marega közelről a hálóba talált. Ezt követően a rendes játékidőben már egyik fél sem tudta a maga javára fordítani az állás, jöhetett a hosszabbítás. Helyzetekig mindkettő csapat eljutott mégis egy visszarántás miatt megítélt büntető döntött a hazaiak javára, így a Róma kénytelen volt elbúcsúzni a BL-től hamarabb, mint az előző idényben.

FC Porto (portugál)–AS Roma (olasz) 3–1 (1-1) – hosszabbítás után
Porto, Estádio do Dragao. V: Cüneyt Cakir (török)
FC PORTO: Casillas – Éder Militao (Maxi Pereira, 103.), Felipe, Pepe, Alex Telles – Otávio (Hernani, 94.), Danilo Pereira, H. Herrera, Jesús Corona (Brahimi, 69.) – Marega, Soares (Fernando, 78.). Vezetőedző: Sérgio Conceicao
AS ROMA: Olsen – Juan Jesus, Manolasz, Marcano (Cristante, 77.) – Karsdorp (Florenzi, 55.), Nzonzi, De Rossi (Pellegrini 45+4., Schick 96.), Kolarov – Zaniolo, Dzeko, Perotti. Vezetőedző: Eusebio Di Francesco
Gólszerző: Soares 26., Marega 52., Alex Telles 117. (11-esből), ill. De Rossi 37. (11-esből)
Továbbjutott: az FC Porto, 4–3-as összesítéssel

Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

BL: szégyenteljes Real kudarc, Spurs továbblépés

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóin sokan várták , hogy a Real Madrid mire képes a két Barcelona elleni vereséget követően az Ajax ellen. Már Amszterdamban is rezgett a léc, a fiatal csikók megtépkedték az oroszlán...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

BL: A Solksjaer mágia csak Angliában működik!

Solksjaerrel a kispadon eddig egy diadalmenet volt a Manchester United időszaka, hiszen 11 mérkőzéséből 10-et megnyert és egy döntetlenje volt csak a csapatnak. Az igazi értékmérőnek azonban mindenki a PSG elleni BL nyolcaddöntőt tartotta eddig...

Tovább olvasom a cikket

Hozzászólások

Továbbiak innen: BL

Közvetítések ma a TV-ben

Online élő közvetítés - TV közvetítés

TV közvetítések

Távkapcsolóval a kézben 03.22. péntek

Szerző 2019. március 22. péntek

Legnépszerűbb a héten

Átigazolási hírek

Megerősített

Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

Szerző 2019. március 15. péntek

Nem hivatalos

Félix az “új Ronaldo”, vinné a Real, a City és a United

Szerző 2019. március 21. csütörtök

Nemzetek Ligája

2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

Szerző 2018. november 21. szerda

2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

Szerző 2018. november 20. kedd

2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

Szerző 2018. november 19. hétfő