BL
BL mai mérkőzései 3. forduló
A Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójának második játéknapja következik egységesen 20,45 órai kezdettel. A mérkőzéseket a szurkolók megtekinthetik a tv-ben sugárzott adásokban.
A csoport
A csoportban csupa három pontos csapat található, így egyelőre semmilyen következtetés nem vonható le a csoport erősorrendjéről, hacsak a nevekből nem indulunk ki.
Olympiakos Pireus – Juventus
Atlético Madrid – Malmö FF
B csoport
A Liverpool előtt ott a lehetőség, hogy hazai környezetben utolérje pontszámban a királyi klubot, amit a Basel is megtehet, ha nyer Bulgáriában, ami kimondottan nehéz feladványnak tűnik az első két találkozót követően.
Liverpool – Real Madrid
Ludogorets – Basel
C csoport
Egyedül a Benfica lóg ki negatív értelemben a csoportból az eddigi 0 pontjával, így számukra döntő jelentősége van a mai találkozónak. A gyógyszergyáriak fontos mérkőzést játszanak az orosz csapat ellen, mert ennek az összecsapásnak nagy jelentősége lesz a későbbi végeredmény szempontjából.
AS Monaco – Benfica
Bayer Leverkusen – Zenit Szentpétervár
D csoport
Vajon a Dortmund melyik arcát mutatja ma a BL-ben hibátlant vagy a bukdácsoló Bundesliga gárdát idézve. Az Arsenal a sérülései ellenére is a találkozó esélyese, de a bajnokságban mutatott teljesítményük némi kétségnek adhat felhangot.
Anderlecht – Arsenal
Galatasaray – Borussia Dortmund
