Csatlakozás

Pellegrini: megöljük a Barcelona játékát

BL

Pellegrini: megöljük a Barcelona játékát

Manuel Pellegrini a Manchester City menedzsere – már majdnem kétszer ült a Barcelona kispadján, de az egy másik történet – egy meghökkentő kijelentéssel kezdte a hetet, jelenleg a City nagyobb klub, mint a United, ezt az eredmények, a tabella és a játék igazolja. A chilei tréner folytatta a meglepetés hadjáratát, amikor kijelentette megöljük a Barcelona játékát, hogy nyerni tudjunk. Ismerem annak a játékmódnak az ellenszerét, amelyet a katalánok évek óta alkalmaznak. Viszont azt is tudom, hogy elég egy apró figyelmetlenség, egy könnyelműsködés és kérlelhetetlenül lecsapnak ránk, akkor, amit felépítettünk közösen egy pillanat alatt szétfoszlik. Nem fogunk változtatni a már megszokott játékunkon, továbbra is a tőlünk megszokott kérlelhetetlen támadófocit fogjuk játszani, amit már nagyon megszeretett a közönségünk és sok csapat lógó orral távozott emiatt tőlünk. Az erényeink és a hibáink nagyon hasonlítanak ellenfelünkre, hiszen mindketten hátul sebezhetőek vagyunk, a középpályás játékunk kreatív, a csatárjátékunk életveszélyes. Itt jön képbe az edző, hogy megtalálja azokat a nüanszokat, amellyel legyőzheti az ellenfelét. Úgy érzem mi ennek a tudásnak a birtokában vagyunk, ezért nyugodtan nézek a mérkőzésre, mert hiszek a csapatomban az elvégzett munkában és az eredményességünkben.

Várható összeállítás

Hart – Zabaleta, Kompany, Lescott, Clichy – Javi García, Yaya Touré – Jesus Navas, David Silva, Nasri – Negredo

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: BL

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő