Bulvár
A szurkolók szerint nem kellene Wengerrel hosszabbítani
A szurkolók nyílt levéllel fordultak az Arsenal tulajdonosához, amiben azt kérik, hogy addig ne tárgyaljanak Arsene Wenger 2014 júniusában lejáró szerződésének meghosszabbításáról, amíg a csapat megerősítése nem történik meg. Véleményük szerint legalább 70-100 millió Fontot kellett volna elkülöníteni az átigazolásokra, hiszen itt a legdrágábbak a belépőjegyek a Ligában és érte nem kapnak évek óta semmit sem. A szokásos ígérgetés helyett érdemi erősítésre lenne szükség, mert most is elengedtek sok játékos és csak az ingyen igazolható Yaya Sanogo az Auxerre 20 éves csatára érkezett. Mindig megjelennek a nagy nevek a listákon, de mire valósággá válna a lehetőség érdekes módon mindig más klubot választanak a kiszemeltek.
Fotó eng.trace.tv
