Csatlakozás

Benatia: Barcelona, Bayern vagy Manchester City

Átigazolási hírek

Benatia: Barcelona, Bayern vagy Manchester City

Mehdi Benatia az AS ma 27 éves marokkói válogatott középhátvédje az egyik legkeresettebb középső védő lett az átigazolási piacon. A játékos is megerősítette a klubok érdeklődését és annyit jegyzett meg ennek kapcsán, hogy a legjobb korban ahhoz, hogy nagy célokért küzdjön, de emiatt nem feltétlenül kell klubot váltania. A felfokozott érdeklődés miatta Róma a 2018-ban lejáró szerződését szerette volna még kiterjeszteni – bízva a magasabb átigazolási díjban -, de a játékos és menedzsere jelen helyzetben nem állapodott meg erről a Farkasok vezérkarával. Így továbbra is tartja magát az esetleges távozás lehetősége. A Barcelonát tették az első helyre Luiz Enrique vezetőedzővé történő kinevezése miatt, mert korábban edzette a játékost az olasz fővárosban. A Manchester City mindenképpen fog középső védőt igazolni, mert ott nagytakarítást akar Pellegrini menedzser. A Bayern pedig a Dante, Boateng kettős mellé keresi az alternatívát. Ez praktikusan árfelhajtó tényező, így a Róma, ha nagyot is veszít Benatia elvesztése esetén már előre dörzsölheti a tenyerét a búsás bevétel miatt.

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Átigazolási hírek

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő