Csatlakozás

Jóval a megengedett sebességen túl Dzsudzsák a balesetnél?

Bulvár

Jóval a megengedett sebességen túl Dzsudzsák a balesetnél?

Egy szemtanú szerint a focista hatalmas iramban repesztett a Lamborghinijével az M3-as autópályán történt baleset idején. Egy szakértő állítja, a vízátfolyás normál sebességnél is életveszélyes lehet.

Egy vízátfolyás legalább húszmillió forintos kárt okozott Dzsudzsák Balázsnak, aki vasárnap délután vágta a földfalnak a Lamborghini Aventadorját az M3-as autópálya 67-es kilométerkövénél. A szerencsés kimenetelű balesetben a válogatott balszélsőnek nem esett baja, ám a szakértő és az interneten fellelhető információk szerint az említett összeggel minden bizonnyal megrövidült.

A Dzsudzsák és a bécsi luxusautó-bérléssel foglalkozó cég között köttetett szerződés pontos részleteit nem ismerjük, hiszen ez szinte minden esetben egyéni megállapodás részét képezi, ám a just4vip.com portálon feltüntetett adatok szerint az olasz autócsoda kibérléséhez körülbelül 80 ezer euró, vagyis 23,5 millió forint kauciót kellett leszurkolnia a Dinamo Moszkva játékosának. Mivel a százmillió forintos autó eleje és ­hátulja is csúnyán összetört, a kár jócskán meghaladhatja a

Dzsudzsák által kifizetett kaució összegét, így arról biztosan lemondhat a focista, sőt az sincs kizárva, hogy további milliókkal kell felelnie. – Cégünk pár óránál többre instruktor nélkül nem szívesen ad oda ilyen nagy értékű autót, mert habár az Aventador roppant biztonságos, egy ilyen erős gépet tudni kell kordában tartani – árulta el Kátai Géza, a Próbavezetés.hu Kft. tulajdonosa.

– Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Dzsudzsák Balázs hibázott, mert a vízátfolyás a megfelelően megválasztott sebesség, a négykerék-meghajtás ellenére is borzasztóan veszélyes, nehéz reagálni rá. A futballista felelősségét az is enyhíti, hogy valószínűleg nem volt figyelmeztető tábla arról, csúszós útszakasz következik, így akár számon is kérheti az autópálya-kezelőt.

A Magyar Autópálya Kezelő Zrt. sajtóosztályán érdeklődtünk, számítanak-e egy esetleges perre, ám a cégtől lapzártánkig nem kaptunk választ. Dzsudzsák semmit sem kívánt hozzáfűzni a balesethez.

Forrás http://www.borsonline.hu

Fotó www.boon.hu

    Tovább
    hirdetés
    Kapcsolódó
    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Bulvár

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő