Bulvár
Messi mégis adót csalt!

Szerző
Lionel Messi kálváriája tavaly kezdődött, amikor az arculatátviteli szerződésekből keletkezett jövedelmeit adóparadicsomokon keresztül vette fel, ezzel elkerülve a spanyol adóhatóságnak járó befizetéseket. A négyszeres Aranylabdás végig tagadta ennek lehetőségét, kijelentve, hogy erről semmit nem tud, mert ügyeit adótanácsadók és az édesapja intézi. Ezt követően 5 millió Eurót tett letétbe, ha a vád bebizonyosodik. Közben a vizsgálat során az ügyészség megállapította, hogy az adócsalás vétségét Jorge Messi követte a játékos édesapja. Ezek alapján az ügyészség javasolta Lionel Messivel szemben az adócsalási vád ejtését, amit most egy barcelonai bíró elutasított, mert véleménye szerint annyi terhelő bizonyíték gyűlt össze, hogy az argentin válogatott játékossal szemben megáll a bűncselekmény elkövetésének lehetősége.
