Csatlakozás

Neymar: ha Real csak Firminoval együtt megyek

Bulvár

Neymar: ha Real csak Firminoval együtt megyek

A Real Madrid elnökének már hosszú ideje meggyőződése, hogy a Barcelona korábbi csillagát Neymart fehér mezbe szeretné öltöztetni. Természetesen erről a brazil támadó is tud és úgy tűnik most az esetleges érkezése egy kötelező kéréssel párosulna, nevezetesen szeretne együtt játszani a Liverpoolban középcsatár szerepkört betöltő szintén brazil válogatott Firmono-val. Várhatóan Firmino esetleges érkezése a Madridba nagyon kemémy pénzügyi feltételek mellett sikeredhetne csak, hiszen Jürgen Klopp a Vörösök menedzsere tudatosan emelte ki Firmino-t a Hoffenheimből, amikor középcsatárt keresett ahhoz a játékrendszerhez, amely a sikerekhez vezető úton számár elengedetlenül szükséges. Várhatóan az átigazolási díj 100 millió Euró körül mozogna, ha a Liverpool egyáltalán hajlandó lenne erről tárgyalni. Bár kétségtelen tény Harry Kane hasonló poszton való szerepeltetése esetén a duplája sem lenne elegendő az átigazolási piacon. Majd meglátjuk mit szól ehhez a kéréshez Florentino Perez elnök, aki tudja a keretátalakítás most már elkerülhetetlen, mert különben a Barcelona évekre egyeduralkodóvá válhat a spanyol bajnokságban.

Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Neymar mégis távozik, Griezmann-t vinné a PSG

A Paris Saint-Germain elnökének Nasser Al-Khelaifi-nak az az álma, hogy összehozza a Mbappé, Griezmann, Neymar "atomcsatársort", de úgy tűnik a brazil távozni szeretne Párizsból. A jelen helyzetben a brazil támadó hiába térne vissza szívesen Barcelonába,...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Neymar Lopetegui miatt nem ment a Realba

Neymar a VB előtt megsérült és otthon lábadozott, emiatt a PSG vezérkara oda utazott, hogy meggyőzze a támadót arról érdemes Párizsban maradnia, miközben Florentino Perez a Real Madrid elnöke nagyon szerette volna fehérbe öltöztetni Neymar-t....

Tovább olvasom a cikket

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Bulvár

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő