Csatlakozás

Piquét visszavinné a United

Bulvár

Piquét visszavinné a United

Loius van Gaal ma nem a legnépszerűbb ember a United szurkolók körében, sőt egyes bulvárlapok addig mentek el, hogy David Moyes-t sikeresebb edzőnek tartják (5 forduló után 2 ponttal többje volt a Unitednek), mint a hollandot. Szemére vetik még a menedzsernek a csapat orrnehézségét, ami annyit jelent inkább a csatársort és a középpályán támadni tudó játékosokat szerzett meg, holott tudott dolog volt a védelemben tátong a legnagyobb űr. A komplett védelem távozott, Evans, Smalling egyáltalán nem azt a minőséget képezik, mint korábban Vidic és Ferdinand. Így egyértelművé vált, hogy januárban középső védőt kell igazolnia a Vörös Ördögöknek – ha még akkor versenyben lesznek az 1-3 helyért – a céljaik megvalósítása érdekében. A kiszemelt labdarúgót Piquének hívják, akinek a helye már nem olyan stabil a Barcelonában, mint korábban volt. Luis Enrique erőteljes rotációs törekvéseivel a válogatott labdarúgó állandó játéklehetősége megszűnt és Mathieu valamint Vermaelen érkezésével még a helye is veszélybe került a csapaton belül. Van Gaalnak jól jöhet ez a bizonytalanság, mert megpróbálja rávenni a középhátvédet, hogy igazoljon vissza volt klubjához, ezzel két legyet ütne egy csapásra, kapna egy jó középső védőt, ráadásul még beilleszkedési problémái sem lennének, hiszen itt játszott évekig.

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Bulvár

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő