Csatlakozás

A PSG már felvette a kapcsolatot Conte-val

Bulvár

A PSG már felvette a kapcsolatot Conte-val

A Paris Saint-Germain vezérkara úgy tűnik nem sokat akar várni a Real Madrid elleni BL fiaskót követően, hanem egyértelműen lépni akar és keresi az új megoldásokat a klub további erősítésére. Ennek első lépcsőfoka, hogy Unai Emery gyakorlatilag május végétől szedheti a cókmókját és költözhet Párizsból valahová, mert a PSG-nél nem tartanak igényt a munkájára. Hiába gyűjtik be a bajnoki címet és még mellette hazai szinten a kupát is, ezek nem érvek a katari tulajdonos szemében. A hírek szerint már felvették a kapcsolatot Antonio Conte-vel, hogy milyen feltételekkel költözne Londonból Párizsba. Az olasz tréner úgy tűnik csak a Chelsea számára nem kell esetlegesen, mert szívesen látnák olasz szövetségi kapitányként is ismét vagy a PSG kispadjára is leülhet, ha lesz kedve hozzá. Utóbbinál biztosan nem lenne olyan helyzetben, hogy korlátoznák az általa favorizált játékosok megszerzésében, mert Conte azt mondta egy korábbi interjújában, hogy Abramovic a Chelsea tulajdonosa nem mindig és azokra nyitotta ki a pénztárcáját, akikre neki szüksége lett volna.

Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Conte alatt mozgatják a Chelsea kispadját

Antonio Conte szerepvállalása a Chelsea-nél egyrészt egy sikersorozat, hiszen rögtön érkezését követően bajnoki címhez segítette a londoni kékeket a Premier Ligában, másrészt kudarcélményekkel teli időperiódus, mert jelenleg még 19 ponttal áll a bajnoki éllovas Manchester...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

BL: Real-PSG fejek hullhatnak a porba kieséskor

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntő több kiemelkedő párosítást hozott, mégis szinte mindenki a Real Madrid - Paris Saint-Germain összecsapásra fókuszál. A szurkolók és a média megérezte a "vérszagot" az összecsapás kapcsán elég csak az edzőket elsőként...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Conte újra olasz kapitány lesz?!

Antonio Conte 2014-2016 között irányította az olasz válogatottat és a 2016-os EB-én a csapatot a negyeddöntőbe vezette. Tavaly megesett az a szégyen, hogy 1958 után először az Azurrik nem jutottak ki a selejtezőből az oroszországi...

Tovább olvasom a cikket

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Bulvár

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő