Bulvár
Suarez: Sírtam, amikor a Barca megvett

Szerző
Közeleg a négy hónapos eltiltásának vége Luis Suareznek a Barcelona uruguayi válogatottjának és rendkívül várja már a pályára történő visszatérést. Egy interjú kapcsán elmondta, hogy az eltiltásakor azt hitte vége a sportkarrierjének, de ezt csak családi körben merte elmondani. Azt gondolta nem lesz olyan csapat, amelyik foglalkoztassa, amikor ügynöke Pere Guardiola felhívta, hogy a Liverpool megállapodott a Barcelonával elsírta magát. De még mindig bizonytalan volt, hogy a katalán csapat nem gondolja-e meg magát és visszatáncol az átigazolásból. Végül akkor nyugodott meg, amikor megérkezett Barcelonába és most alig várja, hogy elkezdje törleszteni azt a 81 millió Eurót, amit rááldoztak a megszerzésére. Az első alkalom stílszerűen a legjobb alkalom, hiszen szombaton a Bernabeuban lépnek pályára a Real Madrid ellen az el Clasicon.
