Bulvár
Tito Vilanova a bajnokságról
Fotó www.lavozlibre.com
A legfontosabb célunk, hogy bajnokok legyünk ebben a szezonban, ehhez a Vicente Calderon Stadionban kellene nyernünk holnap a bajnokságban harmadik helyen álló Atleticó Madrid ellen. Diego Simeone kiváló csapatot rakott össze és ellenünk mindig rendkívül motiváltan játszanak, ezért biztosan nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk. Győzelmünk esetén bebiztosíthatnánk a bajnoki címünket, de akkor is marad célunk erre a szezonra, hiszen tavaly pontcsúcsot – 100 pont – állított fel a Real madrid, amit még mi is elérhetünk idén.
Sok találgatás lát napvilágot a keretváltozásról én csak egyről beszélek, mert emberileg rendkívül nagyra tartom Abidalt. Tudom, hogy zavarja az a helyzet, hogy szezon végén lejár a megállapodása, de neki is meg kell értenie, először a céljainknak kell megfelelnünk és utána nézhetünk csak a jövőbe. Azonban azt is elmondhatom, hogy én rendszeresen beszélek Abidallal, így ismeri és tudja is azt, amit most elmondtam.
