Bulvár
Yaya Touré: Guardiola üldözött el a Barcától
Yaya Touré a Manchester City védekező középpályása a Bajnokok Ligája apropója kapcsán nyilatkozott arról, hogyan került a Barcelonából a Manchester Citybe 2010-ben. Abban az időszakban az elefántcsontparti válogatott középpályást tartották a világ legjobb középpályásának, így értetlenül álltak a szurkolók az eladási híre meghallását követően. Ekkor azzal igazolták az elengedés szükségességét, hogy a katalán gárda 30 millió Eurót kapott Touré-ért. A játékos korábban azt nyilatkozta, hogy a katalán fővárosból szeretne visszavonulni, majd átigazolását követően ugyanúgy a Manchester City meghatározó játékosa lett, aki köré felépítette Roberto Mancini a csapatot. Touré a távozásról a következőket nyilatkozta: Pep Guardiola kikényszerítette a távozásomat a csapattól. Kiélezett, vitába fajuló problémánk soha nem volt egymással, de nem voltunk jó kapcsolatban. Pep a vezérürü szerepét úgy próbálta betölteni a csapatban, hogy mindenkinek feltétel nélkül követnie kellett, homogén, egységes csapatot akart irányítani. Ebből adódóan inkább az általa ismert és a La Masiában nevelkedett Sergio Busquetset favorizálta velem szemben. A négy védős rendszerben egyedül játszottam előszűrőt, amelyre nem tartott igényt és fokozatosan kiszorított a csapatból, a posztot és a játékelemet megtartva, de már Busquets volt benne a kulcsfigura. Amikor kérdéseket tettem fel a vezetőedzőnek, akkor mindig furcsa és kitérő válaszokat adott, mire befutott a City ajánlata mi már nem voltunk beszélőviszonyban. Ha csak egyszer is odajön hozzám és leülünk megbeszélni a helyzetet, tisztázzuk a jövőképet nem mentem volna sehová sem. Ezt követően, hogy indokolni lehessen a távozásomat és ne legyen olyan nagy a felháborodás ellentámadásba mentek át Joan Laporta elnökkel együtt, amelynek az volt a lényege, hogy ők ketten együtt próbáltak meggyőzni a maradásról, de én hajthatatlan voltam. Engem nem hívott senki, velem nem tárgyalt senki, pedig az elnök úr nyilatkozta, hogy az ajtaja mindig nyitva áll a játékosok előtt, csak azt felejtette hozzátenni, hogy kik számára. Az indokok között az szerepelt, hogy én előre eldöntöttem a váltást és kértem az elnököt engedjen el, mert 170.000 Fontos bért kínáltak hetente nekem és az akkor ott játszó testvérem Kolo Touré odacsábított, holott erről szó sem volt. Jó érzés volt újra olyan csapatba kerülni,ahol megint bíztak bennem és Mancini kitalálta, hogy a védekező feladataim mellett nyugodtan lépjek be a játékba, azóta még jobban élvezem a játékot, úgy érzem itt teljesedtem ki igazán.
