Angol
400-szor lesz Gerrard a Liverpool kapitánya
Steven Gerrard közelít a 450. angol bajnoki mérkőzéséhez és már több mint 100-szoros angol válogatott. Brendan Rodgers érkezésével nagyot változott a játékos felkészülése és ebből adódóan a pályára lépéseinek száma. Míg Kenny Dalglish idejében 24 (2010-11) és 28 (2011-12) alkalommal volt a pályán az előző szezonban már 46 mérkőzést játszott. Mindezt az új menedzser érkezésének köszönheti, aki minden játékost megvizsgáltatott, utána analizálták a személyt életkora és testalkata szerint, majd egy személyre lebontott edzésmódszertan alapján készülnek már fel a játékosok a szezonban. Ezzel a módszerrel sikerült elérni, hogy a 33 éves középpályás bírja a szombat-kedd-szombati terhelést és nem látszik a teljesítményén a fokozott igénybevétel. A játékmódszertannak ez az elfogadtatása volt a legnagyobb kihívás Brendan Rodgers érkezését követően, de ma már senki nem kételkedik benne, elég csak arra gondolni, hogy a Liverpool 3 forduló után még 100%-os teljesítményt nyújtva vezeti a mezőnyt.
Fotó eplindex.com
