Csatlakozás

Anyagilag szárnyal a pocsék United

Angol

Anyagilag szárnyal a pocsék United

Ed Woodward a Manchester United igazgatója elismerte, hogy a szezon eddigi alakulása tele van csalódással, a csapat 18 ponttal szerzett kevesebbet, mint az előző szezon hasonló időszakában, begyűjtött 5 hazai vereséget és a semmit sem érő hetedik helyen áll a bajnokságban kilenc ponttal elmaradva a Liverpooltól és ezzel együtt a Bajnokok Ligáját érő helyezéstől. Látjuk és tudjuk, hogy nagy nyomás nehezedik és össztűz zúdul a menedzserünkre David Moyesra és ma sem vár a csapatra örömünnep, mert az Arsenal ellen lépnek pályára. Ettől függetlenül a cél továbbra sem változott, oda kell érni a BL indulást biztosító helyek egyikére. A klub életében azonban vannak örömteli történések is, a féléves forgalma 221,4 millió Font volt szemben a korábbi 186,6 millió Fonttal és az előző negyedév is rekordbevétel t hozott a maga 122,9 millió Fontjával a hasonló időszak 110,1 millió Fontos forgalmával szemben. A kereskedelmi tevékenység és a tv-s bevételek voltak azok a felhajtóerők, amelyek ezeket a kiváló eredményeket biztosították. Most már csak a csapatnak kell felzárkózni az eredményekhez és akkor mindenki elégedett lesz.

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Angol

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő