Angol
Az Arsenal kiejtette a Poolt az FA kupából
Az Arsenal játékosokat még biztosan feszítette belülről az 5-1-es gyalázat, amelyet a múlt szombaton mértek rájuk a bajnoki találkozón a Vörösök, míg a másik oldalon pontosan ebből a pozitív eredményből akartak építkezni. Rögtön egy Sturridge helyzettel kezdődött a találkozó, szinte kísértetiesen hasonló helyzetből, mint egy hete, de most kimaradt. A másik oldalon egy kapura lövés lepattant Gerrard hátáról, de pontosan Oxlade-Chamberlain elé, aki nem hibázott a kaputól 10 méterre állva. Azt is mondhattuk volna, hogy a Pool szinte belealudt az első félidőbe sőt a szünetről is úgy tért vissza, mert egy jobb oldali parádés kiugratást követően a gólszerző most az előkészítésben jeleskedett, visszapasszolta a lendületből érkező Podolski elé a labdát, aki egyből jobbal laposan a kapu közepébe lőtte 10 méterről a második találatot. Nagyobb sebességre kapcsolt a Liverpool, Suarez lépett be a jobb oldalon a 16-son belülre és Podolski hátulról összekoccantotta a bokáját, Howard Webb a büntetőpontra mutatott, Gerrard a jobb alsóba belsőzött. Aztán a játékvezető úgy döntött, hogy egy mérkőzésen nem jár kettő büntető, pedig Suarezt másodszorra úgy elütötték a sípos ember orra előtt, ahogy a szabálytalanságok nagykönyvében meg van írva. A látványosan nagyot eső uruguayinak tátva maradt a szája az újabb büntető elmaradása miatt. Így továbbmentek az Ágyúsok az FA Kupában, visszavágva a múlt heti gyalázatért.
Arsenal – Liverpool 2-1 (1-0)
Arsenal: Fabianski – Jenkinson, Mertesacker, Koscielny, Monreal – Flamini, Arteta – Oxlade-Chamberlain (Gibbs 76.), Özil, Podolski (Cazorla 69.) – Sanogo (Giroud 88.).
Liverpool: Jones – Flanagan, Agger, Skrtel, Cissokho (Henderson 62.) – Coutinho, Gerrard, Allen – Sterling, Suarez, Sturridge.
G: Oxlade-Chamberlain 16. , Podolski 47. ill. Gerrard 59.(11-esből)
