Angol
Bilic első igazolása a West Hambe: Obiang
Még meg sem száradt a tinta Slaven Bilic szerződésén, ahol megkapta a menedzseri kinevezését a West Ham Unitednél máris mozgásba hozta a klubot és az átigazolási gépezetet. Köztudott, hogy a legsportszerűbb csapat révén a Kalapácsosok a helyezésüktől függetlenül kaptak egy Európa Liga selejtező helyet érő kvótát, amihez kellő minőségű játékos kell. A korábban a horvát válogatott szövetségi kapitányi posztját betöltő Bilic először megszerezte a Sampdoria középpályását Pedro Obiangot 6,9 millió Euróért, de további tervei is vannak. A 23 éves játékos tavaly 36 mérkőzésen jutott szerephez és az Upton Parkba érkezve az új klubjával 2019. június 30-ig állapodott meg.
A csatárposztra a Chelseaben szereplő Loic Remy-t, míg a középpályára a Barcelonában játszó Alen Halilovicot szemelte ki. A horvát válogatottban már bemutatkozott Halilovic esetében csak és kizárólag a kölcsönadás jöhet számításba, de Bilic úgy taktikázik, hogy a katalánoknak is jó, ha a fiatal játékosuk a Premier Ligában edződik a spanyol harmadosztály helyett.
