Csatlakozás

Bony már a Cityé, mindenben megállapodtak

Angol

Bony már a Cityé, mindenben megállapodtak

Wilfried Bony átigazolásán már ügyködik egy ideje a Manchester City, de közvetlenül a nyomdokaiban lépkedett a nagy vetélytárs Chelsea is, de előtte szóba került a Real Madrid is. Mára úgy tűnik eldőlt a hármas versenyfutás, mert a jelenlegi angol bajnok mindenben megállapodott a Swansea City-vel és várhatóan hivatalos közleményben erősítik meg az átigazolás tényét. Az elefántcsontparti támadó 2013 nyarán érkezett a holland Vitesse gárdájától a walesi Premier Ligás csapathoz, ahol folyamatosan bizonyította, hogy jó vásárt csináltak vele. Tavaly 16 találatig jutott a szezon végére, míg most 9-nél tart, így minden reális esélye megvolt a 16 gólos teljesítményének felülmúlására. A múltidőben való megfogalmazás annak szól, hogy 30 millió Fontos vételárban megállapodott a két klub, így Bony már City játékosnak vallhatja magát. Innentől a szokásos orvosi protokoll és a szerződés aláírás van már csak vissza, amelyet követően bejelenthetik a megállapodást. A Swansea elvesztette ezzel legértékesebb támadóját, de rendkívül jó befektetést csinált, hiszen tavaly 12 millió Fontot adott ki, míg most 30-at kapott a 26 éves csatárért. Sokáig patthelyzetben libegtek a felek, mert a City nem akart 27 millió Fontnál többet adni, míg a Swansea kötötte magát az általa megszabott 30 millió Fontos vételárhoz.

 

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Angol

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő