Csatlakozás

Emery a nyáron csak „aprópénzzel” gazdálkodhat az Arsenalban

Angol

Emery a nyáron csak „aprópénzzel” gazdálkodhat az Arsenalban

Unai Emery az Arsenal menedzsere csak most szembesült azzal, hogy Arsene Wenger milyen borotvaélen táncolt egyfolytában, amikor az Arsenalt sikeressé kellett tennie, de ugyanakkor szinte semmilyen nagyobb pénzeszközzel nem rendelkezett az átigazolási piacon. Az amerikai tulajdonos Stan Kroenke közölte Emeryvel a nyáron 40 millió Fontot tud csak átigazolásokra fordítani, amiből elméletileg már 20 le is van kötve, ha Denis Suarezt ki akarják majd vásárolni a barcelonai szerződéséből. Ennek kettős üzenete van, egyrészt vagy konzerválódik a jelenlegi keret és ebből kell kihozni a maximumot vagy Emery játékoseladásokba bocsátkozik és a bevételből próbálja meg finanszírozni az újabbak érkezését. Mindenesetre jelen helyzetben az prognosztizálható, hogy az Arsenal a nyári piacon nem lesz aktív szereplő, hanem a Wenger által követett taktikát választva fiatal, tehetséges, de még nem felfedezett játékosokat próbálnak igazolni, mert sztárokra úgysem lesz keretük.Nem a véletlen műve, hogy a spanyol tréner megpróbálja Rabiot körbeudvarolni, hiszen ingyen érkezhetne.

Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Emery bízik benne, hogy Rabiot Arsenal mezt húz

Unai Emery két szezonon keresztül volt Adrien Rabiot edzője a PSG-nél mielőtt aláírt volna az Arsenalhoz. A spanyol tréner is tisztában van azzal, hogy Rabiot szerződése a nyáron lejár a francia bajnokcsapatnál és nagyon bízik...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Emery ül le az Arsenal kispadjára Arteta helyett

Unai Emery szabad edzővé vált miután a PSG nem hosszabbított vele szerződést, ami az idén nyáron jár le. A spanyol szakember először tárgyalt a West Ham United képviselőivel és úgy tűnt oda kötelezi el magát....

Tovább olvasom a cikket

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Angol

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő