Csatlakozás

Mata a rossz idő miatt nem írt alá még

Angol

Mata a rossz idő miatt nem írt alá még

Juan Mata most már minden bizonnyal kijelenthető, hogy a mai napon aláírja az új szerződését a Manchester Uniteddel. Az eredeti terv az volt, hogy Manchesterből a játékosért küldött helikopterrel érkezik meg a United csapatbázisára, ahol elvégzik a szokásos orvosi vizsgálatokat, majd aláírják a megállapodást. Füstbe ment terv, ahogy írta egyik nagy magyar költőnk, mert a rossz időjárási körülmények miatt nem volt megoldható a repülőút. A United szurkolóknak azonban jó hír, hogy a mai napon minden megtörténik. Mata már tudatta a barátaival, hogy elhagyja a Stamford Bridge-t, mert mindenben megegyezett a két klub és vele is a Vörös Ördögök. A korábban közölt vételár még egy kicsit felfelé ívelő ágban volt, 40 millió Font lett a vége. Ez minden idők legnagyobb United befektetése, hiszen a 2008-ban a Tottenhamből szerződtetett Dimitar Berbatov 31 millió Fontja „eltörpül” ehhez képest. David Moyes nagy várakozással tekint a spanyol válogatott labdarúgó érkezésére, mert azt várja tőle, hogy kreativitásával átsegítse a holtponton a csapatát. A hírek szerint Mata a váltással anyagilag nagyon jól jár, mert megduplázzák a heti bérét, így mostantól 140.000 Font lesz.

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Angol

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő