Angol
United: minimum 3. hely, de milyen összeállításban?
Louis van Gaal a Manchester United menedzsere közel 200 millió Eurót költött átigazolásokra, de a sérülések és az utóbbi időkben történő igazolások miatt még biztosan nem alakult ki a kezdő tizenegy. Sok megközelítés létezik, de sokan esküt tesznek rá, hogy az eddigi eredménytelenség oka a játékrendszerben keresendő. A vélemények eléggé összecsengenek ebben a témakörben, hogy a jelenlegi játékosállomány nem alkalmas a 3-5-2-es hadrend érdemi megtöltésére, ez okozza a jó játékosok ellenére az eredménytelenséget. Mivel a csapatot a holland tréner irányítja, így csak vázolhatunk néhány összeállítást, ami szóba jöhet, még az is előfordulhat, hogy véletlenül eltaláljuk a tutit, de az csak a véletlen műve lesz. Egyetlen biztos pont van az pedig az eredménykényszer, amit a befektetők elvárnak, ez pedig az első három hely valamelyike
A korábbról ismert és megszokott 4-3-3-as hadrend személyi verziói:
De Gea – Rafael, Jones, Rojo, Shaw – Di Maria, Carrick, Blind – Van Persie, Falcao, Rooney
De Gea – Rafael, Jones, Evans, Shaw – Di Maria, Carrick, Blind – Van Persie, Falcao, Rooney
De Gea – Smalling, Jones, Rojo, Shaw – Herrera, Rooney, Blind – Van Persie, Falcao, Di Maria
A visszavont, hamis centerrel a 4-3-1-2-es hadrendben:
De Gea – Rafael, Jones, Rojo, Shaw – Herrera, Blind, Di Maria – Rooney – Van Persie, Falcao
Az oly divatos 4-2-3-1-es hadrend személyi verziói:
De Gea – Valencia, Jones, Rojo, Shaw – Herrera, Blind – Rooney, Mata, Di Maria – Falcao
De Gea – Rafael, Jones, Evans, Rojo – Fletcher, Blind – Januzaj Rooney Di Maria – Falcao
A van Gaal által favorizált 3-5-2-es hadrendben:
De Gea – Smalling, Evans, Rojo – Rafael, Blind, Herrera, Di Maria, Januzaj – Rooney, Falcao
Egy eddig nem alkalmazott formáció a 4-1-2-1-2-es hadrend az un gyémánt alakzat:
De Gea – Rafael, Jones, Evans, Rojo – Carrick – Di Maria, Blind – Mata – Falcao, Van Persie
Az előző hadrend apróbb módosítással 4-1-3-2:
De Gea – Rafael, Jones, Rojo, Shaw – Blind – Rooney, Mata, Januzaj – Van Persie, Falcao
Mindenki fantáziájára bízom a további variációkat, de felhívom a figyelmet arra, hogy az összeállításokból jól tükröződik nem a véletlen műve, hogy felvetődött Juan Mata és Robin van Persie esetleges távozásának a lehetősége. A legszembetűnőbb azonban a támadó középpályás szerepkörben játszatható spanyol játékos milyen kevés formációban kerülhet be a kezdőcsapatba.
