Francia
Lemondott Leonardo a PSG sportigazgató beosztásáról
A Valenciennes elleni bajnoki mérkőzésen a 43. percben kiállította a játékvezető Thiago Silvat, ezt a sportvezető olyannyira zokon vette, hogy a mérkőzést követően az öltözőfolyosón törlesztett. A A Francia Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága első fokon 9 hónapra tiltotta el mindenfajta sporttevékenységtől Leonardot. A klub fellebbezett, de ezen a bizottsági meghallgatáson a brazil sportigazgató nem jelent meg, így az eredetileg 2014 február 8-ig tartó eltiltását nemhogy helybenhagyták, hanem 2014. június 30-ig súlyosbították. Leonardo ezt követően bejelentette a lemondását, azzal a kitétellel, hogy csak a nyári átigazolási időszak után áll föl a székéből.
Fotó www.footmercato.net
