Német
A SAP lett a mezszponzora a Hoffenheimnek
Egyszerű a mai világban már szokásos történet, amikor a két fél egymásra talál és megállapodnak. Az eset érdekessége azonban jelen helyzetben, hogy a SAP számítástechnikai céget az a Dietmar Hopp alapította, aki egyben a fő részvényese a Hoffenheimnek. Az üzletember sportban történő szerepvállalása még az ötöd osztályhoz köthető, ahol kiváló érzékkel „húzta magához” Ralf Rangnickot vezetőedzőnek, majd folyamatos osztályváltással a Bundesligában találták magukat. Közben a falusi kispályából Stadion lett és a Hoffenheim bravúros bent maradását – idegenben győzték le a Dortmundot, majd az osztályozón a Kaiserslauternt – követően Hopp mentőövet nyújtott vállalkozásán keresztül a lefelé tartó ágba kerülő klubjának.
Fotó www.badische-zeitung.de
