Átigazolási hírek
Lewandowski nem megy a Bayernbe
Hans-Joachim Watzke, a klub ügyvezetője kijelentette érdemi írásos ajánlat nem érkezett Münchenből a lengyel válogatott játékosért, a telefonos érdeklődés meg nem mérvadó, így az átigazolásnak ezt a formáját lezárták. Ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a nyári átigazolási szezonban távozik a center, de nem Németország lesz a célország. Ez a vélemény összecseng Klopp korábbi nyilatkozatával, hogy az ellenfelet nem akarják erősíteni, ha egy mód van rá. Lewandowskival kapcsolatban két tétel áll jelenleg. Az egyik, hogy kitölti a 2014. június 30-ig szóló megállapodását és azt követően ingyen távozhat. Ezt a verziót erősíti az ügyvezető nyilatkozata is, aki kijelentette, hogy az idei BL szerepléssel megszerzett 70 millió Euró és a várhatóan a gólvágóval a következő idényben is besöpörhető UEFA juttatás többet hoz a konyhára, mint az értékesítéséből és a csapatgyengülésből adódó térvesztés az elit klubok között.
A másik variáció szerint jönnek a már sokszor „megénekelt” klubok. Várhatóan Cavani 60 millió Eurós vételára miatt sem a Real Madrid fehér, sem a Chelsea kék mezét nem ölti magára, így ez a duó kiegészülve a Manchester Uniteddel fog éles csatát vívni a játékos aláírásáért, akinek a szerződésében a hírek szerint 30 millió Euró körüli kivásárlási összeg szerepel.
Fotó hdwallpaperfresh.com
