2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája
NL: magyar vereség, szombati eredmények
A Nemzetek Ligája C divíziójában a magyar válogatott is megkezdte a csoportmérkőzéseket, az új szövetségi kapitány Marco Rossi irányításával. Már a 7. percben megszerezték a finnek a vezetést Tamperében és hiába volt a labdabirtoklási fölény, a helyzetek – igaz a másik oldalon is volt két kapufa – pont nélkül távozott a válogatott Finnországból. Aki látta a mérkőzést az megerősítheti volt tűz a csapatban, de a védekezés még hagy kívánni valót maga mögött, míg a támadásokban csak és kizárólag a helyzetekig képes eljutni egyelőre a válogatott. Látszott az is, hogy a második félidőben használt 3 védős rendszerben jóval hatékonyabb játékra képes a válogatott, de ez még most kevés volt. Kedden Görögország ellen, zárt kapuk mögött a mostani 0 pont miatt pontszerzési és talán győzelmi kényszerben is van a magyar válogatott, ha a C divízióban vannak tervek és álmok, hiszen ez az EB előszobája. Az A divízióban Svájc a rendkívül masszív csapatnak tartott és játékával korábban erre a jelzőre rászolgált Izlandot ütötte ki hazai pályán, míg a spanyolok az angolok 6 éves veretlenségi sorozatát annulálták le a Wembley-ben. A csoportok állását az Eredmények menüpont alatt lehet megtalálni.
A-DIVÍZIÓ
2. csoport
Svájc–Izland 6–0 (Zuber 13., Zakaria 23., Shaqiri 53., Seferovic 67., Ajeti 71., Mehmedi 83.)
4. CSOPORT
Anglia–Spanyolország 1–2 (Rashford 11., ill. Saúl 13., Rodrigo 32.)
B-DIVÍZIÓ
3. csoport
Észak-Írország–Bosznia-Hercegovina 1–2 (Grigg 94. ill. Duljevic 36., Saric 64.)
C-DIVÍZIÓ
2. CSOPORT
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 1–0 (1–0)
Tampere, Tampere Stadion. V: Gediminas Mazeika (litván)
Finnország: Hradecky – Toivio, Arajuuri, Raitala, Uronen (Granlund, 45+1.) – Lod, Schüller (Sparv, 63.), Kauko, Tuominen – Pukki, Soiri (Taylor, 85.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics G., Lang, Kádár, Fiola – Pátkai – Stieber Z. (Varga R., 54.), Kleinheisler, Kovács I. (Kalmár, 61.), Sallai R. (Eppel, 72.) – Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Pukki (7.)
ÉSZTORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 0–1 (0–1)
D-DIVÍZIÓ
2. csoport
Fehéroroszország–San Marino 5–0 (Sztaszevics 4., Dragun 26., 87., Szaroka 67. – 11-esből, Kovaljov 92.)
Luxemburg–Moldova 4–0 (Malget 34., Thill 60., Sinani 75., Martins Pereira 83.)
