Csatlakozás

Anderson a United helyett a Fiorentinában folytatja

Átigazolási hírek

Anderson a United helyett a Fiorentinában folytatja

David Moyes menedzser tartja magát ahhoz az elvhez, hogy nyolc játékost fog elküldeni a Manchester United keretéből, amelynek megvan az első áldozata vagy mások vérmérséklete szerint az első távozó a brazil Anderson a Fiorentinát választotta új klubjának. A felek abban állapodtak meg, hogy a 25 éves középpályást a szezon végéig kölcsön vehetik a Violák, majd azt követően élhetnek opciós jogukkal és 6,5 millió Euróért véglegesen megszerezhetik a játékjogát. A középső középpályás szerepkörében szereplő brazil labdarúgóról érdemes tudni, hogy Moyes érkezésével abszolút perememberré vált, hiszen négy Premier Ligás mérkőzésen tudott  csak pályára lépni és ebből is csak kettőször volt a kezdőcsapat tagja, de egyszerre soha nem jutott neki 90 perc, mert összesen 155 percig tudott csak pályán maradni. Moyes ezzel megkezdte a keret átalakítását, amely miatt oly sok vád érte eddig, azonban a Vörös Ördögöknél nem a nagy kérdés, hogy kit engednek el, hanem a menedzser kiket tud igazolni, mert a bajnokságban már beigazolódott, hogy ez a keret „karcsú” ahhoz, hogy ott legyen a végelszámolásnál.

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Átigazolási hírek

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő