Csatlakozás

Az Internek elege lett, Icardi olcsóbban is mehet

Olasz

Az Internek elege lett, Icardi olcsóbban is mehet

Mauro Icardi szerződése csak 2021-ben jár le az Internél, de a felesége és egyben az ügynöke már jó ideje forszírozza a szerződéshosszabbítást más feltételekkel. Icardi jelenleg 4,5 millió Eurót tesz zsebre egy évben, amit az asszony nagyon kevesell. Véleménye szerint a 26 éves gólvágónak 10 millió Euró körül kellene keresnie. Az Inter hajlandó volt leülni az ügynökkel tárgyalni a folytatásról, mert nekik sem volt ellenükre, de először 6,5 millió Eurót ajánlottak majd 7 millióra módosították a végső ajánlatukat a szerződés aláírása érdekében. Mivel ebben a helyzetben megmerevedtek az álláspontok, így Icardi biztos belső nyomásra megmakacsolta magát, aminek az lett az eredménye, hogy elvették tőle a cspatkapitányi karszalagot és az Európa Liga keretbe a Rapid Wien ellen meg nem nevezte az Inter a játékost, mert az sérülésre hivatkozva lemondta a pályára lépést. Kétségtelen tény, hogy Icardi térde nincs rendben, de ez nem újszerű állapot. Most úgy tűnik az Inter teljesen besokallt és hajlandó a nyáron elengedni az argentin támadót, de csak külföldre. A kivásárlási ára a szerződésben 110 millió Euró, de hajlandóak 80 millió Euró körüli áron elengedni a klubtól, mert úgy érzik könnyebb Icardit elengedni, mint rendezni a megromlott kapcsolatot klub és játékos között.Ajánlatokban nem lesz hiány, hiszen már korábban érdeklődött a Chelsea, ahová azóta megérkezett Higuain, a PSG és a Real Madrid is.

Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Icardi a Chelsea-be igazol?

Mauro Icardi kiváló évet produkált az Interben, hiszen a 2017-2018-as bajnoki szezonban 36 mérkőzésen 29 gót szerzett egy gólpassz mellett. Nem a véletlen művi, hogy Maurizio Sarri, aki a hírek szerint váltja a kispadon Antonio...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Inter félelem: Icardi-t kivásárolja a Real

Az Inter úgy tűnik 2016-ban még nem látható veszélyhelyzetbe navigálta magát, amikor Mauro Icardi szerződésébe egy olyan kitétel tettek bele a felek, amelynek értelmében a gólerős támadó 90 millió Euróért idén nyártól kivásárolható a szerződéséből....

Tovább olvasom a cikket
Foci-livebiroaSzerkesztői ajánlat

A PSG hasznot húzna Icardi balhéjából

Mauro Icardi viszonya megromlott az Inter-szurkolókkal. Az argentin játékos önéletrajzi könyvében élesen bírálta a milánói ultrákat, amit a szimpatizánsok zokon vettek, elégedetlenségüket pedig nyomdafesték nem tűrő rigmusokkal fejezték ki. A feszült helyzetből a PSG profitálna,...

Tovább olvasom a cikket

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Olasz

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő