Átigazolási hírek
Elege lett a Milannak Allegriből, megváltak tőle
Massimiliano Allegri, az AC Milan vezetőedzője, már egy korábbi nyilatkozatában jelezte, hogy a jövő karácsonyt nem éri meg a klubnál, mert biztosan befejezi itt a munkát, nos a farsangra sem maradt ideje, amit nem csodálunk, hiszen tegnap a kieső helyen dekkoló Sassuolo leckéztette meg a fekete-pirosakat és küldte haza 4-3-as vereséggel. A gyenge szereplés utolsó arculcsapása volt a vezetőségnek ez az eredmény, mert ezt követően azonnali hatállyal megváltak a 46 éves edzőtől. Azt hallani, hogy újra felerősödnek azok a vélekedések, amelyek alapján Filippo Inzaghi a Primavera csapat edzője, a volt játékosuk ül le a kispadra. A másik jelölt az a Clarence Seedorf, aki csapattársa volt még Pipponak, de jelenleg még aktív játékosként szerepel a brazil Botafogóban. Egy biztos, akárki ül le a kispadra hatalmas elvárások lesznek vele szemben, mert a gyalázatos bajnoki szereplésen a hátralévő félszezonban mindenképpen kozmetikázni kell, állnak még az Olasz Kupában, ahol a Spezia ellen nyerve az Udinesevel találkozhatnak és ott van még a BL nyolcaddöntő, ami igazi lutri az Atletico Madrid ellen, mert a matracosok pont ellentétes irányban közlekednek. Folyamatosan emelkedő színvonalú csapatjátékot mutatnak be Diego Simeone vezetésével, míg a Milan széthullóban van a jelek szerint.
