Bulvár
Özil eladása hiba volt, fantázia nélküli a csapat
A szombaton este elvesztett Atletico Madrid elleni mérkőzést követően egyre erősödnek azok a hangok, hogy nagy hiba volt eladni a gólpasszkirály és fazonszabász Mesut Özilt, mert fantázia nélküli tehetetlen játékot produkál a csapat hetek óta. Egyetlen kakukktojás van benne a Galatasaray elleni 6-1 idegenbe, de kínszenvedés volt a Villarreal elleni idegenbeli mérkőzés, az Elche elleni majdnem botrányba fulladt a bírói ítélettel és most hazai pályán az Atletico nullázta ki a játékukat minden nagyobb kínszenvedés nélkül. Özil eladását követően mindenki messiásként fogadta Iscot és Bale-t. Isco az elején kiválóan játszott, de az Atletico ellen már Ancelotti lecserélte, míg Bale a beilleszkedés és a sérülése miatt nem tudott hozzátenni a játékhoz. Egyértelműen látszik, hogy nincs kiszolgálója Ronaldonak és Benzemának, a helyzetekből ebből adódóan kevesebb van. A szurkolók elégedetlenkednek, mert nem minden a pénz, amit kaptak Özilért sőt az Arsenal az érkezése óta szárnyal még akkor is ha ez nem teljesen csak a nevéhez köthető. Florentino Pereznek lesznek még álmatlan éjszakái, mert az eredmények elmaradása esetén egyre hangosabb lesz az elégedetlenek tábora.
