Külföldi Foci
Selymes Tibor lett a Dinamo Bukarest edzője
Bár ez a hír sokak számára meglepetés, de érdemes tudni, hogy az edző már eddig is a második csapatot irányította az utóbbi időben. Selymes Tibor számára amúgy sem ismeretlen a közeg, hiszen játékosként 3 évet töltött el itt, sőt ebben a klubban ünnepelte első válogatottságát, amelyet további 45 követett még. Légiósként Belgiumban megfordult a Cerle Bruges, az Anderlecht és a Standard Liege valamint Magyarországon a Haladás és a DVSC csapatában is. Edzőként a Sopron és romániai csapatok irányítását látta el. Az új szezontól 2 évig irányíthatja szerződése értelmében a bukaresti gárdát. Át kell alakítania a csapatot, így az első év a csapatépítéssel fog eltelni, de a második évben elvárják tőle az eredményt, ami nemzetközi indulást jelentő helyet kell, hogy jelentsen a klub számára.
Fotó www.nyugatijelen.com
