Spanyol
A spanyolok is nekivágnak a küzdelemsorozatnak
PRIMERA DIVISIÓN 1. FORDULÓ
A spanyol labdarúgás még nem vesztett vonzerejéből a Real Madrid Barcelona párbaj sokakat megoszt az egész szezon folyamán. 2004-től tartó tendencia idén biztosan folytatódik, amely szerint a két nagy valamelyike szerzi meg a bajnoki címet. Elég csak egy árulkodó adat, a két bajnokesélyes klub 140 millió Eurót költött erősítésre, míg a másik 18 klub összesen 115 millió Euró körül költött. Ugyanakkor a hátország gyengülésének a jele a spanyol játékosok elvándorlása különböző külföldi bajnokságokba, csak a Premier Ligába 20 játékos tette át székhelyét. Olyan játékosok vannak a veszteséglistákon, mint Jesus Navas és Negredo Manchester City, Soldado Tottenham, Falcao Monaco, hogy a legnagyobbakat emeljük ki. A játékos mozgások alapján várhatóan gond nélkül fog befutni a harmadik helyre az Atletico Madrid, a többit megjósolni mögöttük már nagy rizikófaktorral jár. Vasárnap este mutatkozik be a két nagy, ahol a Barcelonánál inkább az állandóság volt a jellemző, Villat elengedték, mert érkezett Neymar és a veszteséglistán szerepel még Thiago. A Real Madridtól már több játékos távozott, de az új edző Carlo Ancelotti inkább az utánpótlás legtehetségesebbjeire és a spanyol utánpótlás válogatottban szerepeltek átigazolásával kezdte el építeni a jövő csapatát. A bajnoki versenyfutásnál csak az a kérdés, hogy a rendkívül tapasztalt Ancelotti a pedagógiai és taktikai felkészültségével tud-e dominálni az európaiak számára kicsit ismeretlen, de rendkívül jó edzőnek tartott Tata Martinoval szemben.
szombat | időpont | tv | |
Real Sociedad–Getafe | 19.00 | ||
Real Valladolid–Athletic Bilbao | 21.00 | SPORT2 | |
Valencia–Málaga | 23.00 | SPORT2 | |
Vasárnap | |||
Barcelona–Levante | 19.00 | SPORT1 | |
Real Madrid–Real Betis | 21.00 | SPORT1 | |
Osasuna–Granada | 21.00 | ||
Sevilla–Atlético Madrid | 23.00 | SPORT1 | |
Hétfő | |||
Rayo Vallecano–Elche | 20.00 | ||
Celta Vigo–Espanyol | 22.00 | SPORT1 | |
Almería–Villarreal | 22.00 |
