Csatlakozás

Az Almeira letaszította az első helyről az Atleticot

Spanyol

Az Almeira letaszította az első helyről az Atleticot

Az Atletico Madrid sérülések miatt felforgatott csapattal érkezett az Almeira elleni bajnoki találkozóra. Látszott a matracosokon, hogy az új összetétel, valamint a fáradság vagy fásultság miatt nem ez lesz életük mérkőzése. Az Almeira okosan betömörülve párharcokra kényszerítette a kulcsjátékosait a Madridnak és ezekben a helyzetekben emberfölényt kiharcolva lassan de biztosan felőrölték őket. Az Almeira veszélyesebbnél veszélyesebb kontratámadásokat vezetett, de a vezetésükhöz kellett Aranzubia kapus amatőr teljesítménye. Az 56. percben kis szögletet végeztek el a hazaiak és a bal oldalról a hosszú sarokra becsavart labda akadálytalanul jutott a bal felső sarokba, mert Courtois helyettese lyukat ütött. A bajt tetézte azzal, hogy egy hazaadást nem rúgott el és a rátámadó csatárt véleményes körülmények között lerántotta, legalábbis a játékvezető szerint, aki büntetőt ítélt és kiállította a hálóőrt. Verza a bal felsőbe vágta a második találatát és ezzel eldőlt minden. A két gólos vereség azt jelentette, hogy a Real Madrid egy góllal jobb gólkülönbsége miatt átvette a tabellán a vezetést.

Almería – Atlético Madrid 2-0 (0-0)

G: Verza 58., 86. (11-esből)

K: Aranzubia 85. (Atletico)

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Spanyol

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő