Spanyol
Döntetlenről folytatják Barcelonában

Szerző
Amint az várható volt két jól felkészített és feltüzelt csapat esett egymásnak. A Barca a szokásos labdajáratásos játékát, azonban már a hosszú szélekre kilőtt indítások főleg Pedro irányába színesítették. Ettől függetlenül egy álomtámadás végén az extra motivációval pályára lépő David Villa a balról jövő beadást kapásból jobb külsővel rúgta Valdes kapujába. A hálóőr még hozzáért, azonban a tőle távolodó labdát nem tudta kiütni. A félidőben Messit a már szokásos combsérülése miatt le kellett cserélni. A játékban a Barcelona dominált, Fabregast tüntették el 11-es gyanús körülmények között a pályáról. Aztán egy Dani Alves beadás hosszan átszállt a védők felett és Neymar a meglepett Courtois mellett a rövid sarokba fejelt. A belga hálóőr kicsit benne volt a gólban. A katalánok érezhetően elégedettek voltak a mérkőzés alakulásával és nem minden körülmények között akarták döntésre vinni a dolgot. Izgalom garantált lesz egy hét múlva is, mert ma éjjel semmi nem dőlt el, csupán annyi történt, mintha még el sem kezdődött volna.
Atletico Madrid – Barcelona 1-1 (1-0)
Madrid, Vicente Calderon Stadion, V:Mallenco
Atletico: Courtois – Juanfran, Miranda, Godin, Filipe Luiz – Arda Turan (Leo 76.), Mario, Gabi, Koke (Torres 72.) – Diego Costa (Rodriguez 79.), Villa
Barcelona: Valdes – Dani Alves, Pique, Mascherano, Jordi Alba – Xavi (Song 89.), Busquets, Iniesta – Sanchez, Messi (Fabregas 46.), Pedro (Neymar 59.)
G: David Villa 12. ill. Neymar 67.
Fotó kaktackle.co.za
