Csatlakozás

Lopetegui éra az El Clasico-ig tart csak Madridban?

marca.com

Spanyol

Lopetegui éra az El Clasico-ig tart csak Madridban?

Julen Lopetegui nehéz örökséget vett át, amikor leült a Real Madrid kispadjára Zinedine Zidane után. A francia szakember jó érzékkel távozott, hiszen a bajnokságban 17 ponttal maradtak le a bajnoki címet ünneplő Barcelonától, míg a spanyol kupát is a katalán sztárgárda nyerte. Egyetlen, de hatalmas pozitívum volt, hogy sorozatban harmadszor hódították el Zidane-nal a Bajnokok Ligája címet a Liverpool elleni összecsapást követően. Ebben a helyzetben Lopetegui-nak egy lehetősége volt, át kellett alakítania a játékrendszerét a királyi klubnak, hiszen elölről hiányzott az állandó gólvágó, a Juventus-hoz távozó Cristiano Ronaldo. Az új szezon jól indult, de azt követően most olyan négy mérkőzésen van túl a gárda, hogy a kialakított negatív rekordra vonatkozó statisztikákban a nyolcvanas évekig kellett visszalépni az időben. Ha végignézünk azon a névsoron, hogy kik hiányoztak már rövidebb, hosszabb ideig a kezdőcsapatból (Dani Carvajal, Marcelo, Gareth Bale, Isco és Luka Modric), akkor látszik a tréner hatalmas problémákkal viaskodik, miközben a csapat szinte gólképtelen. Nem a véletlen műve, hogy egyes hírek szerint Florentino Perez elnök ultimátummal látta el Lopetegui-t, ha nem nyernek az El Clasico-n, akkor a 3 éves szerződés ellenére itt a vég. Egyes vélekedések Lopetegui mélyrepülését David Moyes „munkásságához” hasonlítják a Manchester United-nél, ahol a korábbi sikeres Everton menedzser hatalmasat bukva, megszégyenülten távozhatott az Old Trafford-ról.

Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Lopetegui végjátéka? Újra kikapott a Real

Madridban biztosan a legnagyobb türelemre van szükség, hiszen a Real Madrid most az Alaves vendégeként szenvedett vereséget a 95. percben és immár a negyedik találkozója sorozatban, hogy képtelen volt nyerni. Ha gólok nyelvére szeretnénk ezt...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

David Moyes már nem edzi a Unitedet – kirúgták

A Manchester United hivatalos honlapján tette közzé, hogy a mai napi hatállyal megválik David Moyes menedzsertől, amelyről már tegnapi napon tudósítottunk.A Vörös ördögöknél nincsenek hozzászokva a rapid döntésekhez, mert 1986-ban Sir Alex Ferguson ült le...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Cruyff: Moyes kinevezése hiba volt a Unitednél

Johan Cruyff a holland válogatott korábbi kapitánya, a Barcelona sikeres trénere, a tiki-taka "feltalálója" minden esetben markáns véleményt formál meg egy adott kérdésben, így a Manchester United esetében egyértelműen azt mondta, hogy David Moyes kinevezése...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Queiroz: Moyes és van Gaal sz.r munka a Unitednél

Carlos Queiroz dolgozott Sir Alex Ferguson mellett menedzser asszisztensként és lesújtó véleménye van az "Öreget" követő két edzőről. Véleménye szerint David Moyes, mint elefánt a porcelánboltba úgy esett be a Vörös Ördögök ajtaján. Az első...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Zidane felállt a Real Madrid kispadjáról!

Zinedine Zidane 2016. januárjában ült le a Real Madrid kispadjára és olyan munkát végzett, amely nagyon keveseknek adatik meg. A 2,5 év alatt zsinórban 3 bajnokok Ligája győzelem, egy bajnoki arany, Király Kupa, Szuperkupa, 2...

Tovább olvasom a cikket

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Spanyol

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő