Csatlakozás

Marcelo besokallt, távozik a Realtól a nyáron?

Spanyol

Marcelo besokallt, távozik a Realtól a nyáron?

A Real Madrid a hét végén meglepő vereséget szenvedett el otthon a Gironával szemben és a sajtó valamint a szurkolók is megtalálták a brazil balhátvédet. Az egyik szurkoló az egyik közösségi oldalon kipécézte Marcelot, hogy vele veszít a királyi klub, ha pályán van, míg Reguilon szereplésekor csak győzelem van a klub neve mögé húzva. Ezen a 2022-ig szerződéssel rendelkező balhátvéd úgy feldühödött, hogy szintén a közösségi oldalon csak annyit írt “Minden az én hibám! Folytatjuk!” A szavakat tettek követték, mert Marcelo találkozót kért hétfőre José Ángel Sáncheztől, aki a Real Madrid vezérigazgatója. Az ott elhangzottak még nem kaptak publicitást, de azt már tudni lehet, hogy sorozatos sérülések sújtották ebben a szezonban eddig a balbekket, hiszen szeptemberben 3, októberben 4 és decemberben 3 mérkőzést volt kénytelen kihagyni a jobb lábának sérülései miatt. Miközben az a hír is járta, hogy Solari Marcelot súlyproblémái és formavesztése miatt nem játszatja. Az már egyértelműen kiderült, hogy a brazil válogatott játékos besokallt és rendkívül csalódott amiatt, hogy megpróbálják bűnbaknak kikiáltani, ami miatt még a nyári távozásának a lehetősége is felmerülhetett. Cristiano Ronaldo biztosan örül ennek a forgatókönyvnek, mert a portugál klasszis már a nyáron csalogatta Marcelot, hogy igazoljon ő is a Juventusba, ami most akár meg is valósulhat. Pedig Marcelo már a 13. szezonját húzza a királyi klubban, 477 hivatalos mérkőzésen 36 gólt szerezve, négyszeres spanyol bajnoknak vallhatja magát, aki már 20 különböző trófeát gyűjtött be ez alatt az idő alatt, ezzel minden idők harmadik legeredményesebb játékosa a klubtörténelemben Sergio Ramosszal egyetemben.

Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Marcelot is Iscot kéri a Juve Dybaláért a Realtól?

Érdekes megközelítés látott napvilágot Paulo Dybala esetleges klubváltása kapcsán. Az argentin válogatott játékos még csak 25 éves és nem fűlik a foga a kispadozáshoz, amire sűrűn ítéli Allegri mester, mióta Ronaldo Torinóba költözött. Dybala nagy...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Ronaldo Kroos-t vagy Marcelo-t hívja a Juvéba

Cristiano Ronaldo érkezése a Juventus-ba felbolydította a kedélyeket és most úgy tűnik újabb hullámok várhatóak, mert a portugál klasszis a középpályára szeretné átcsábítani a Real Madridból a német válogatott Toni Kroos-t, akinek pontrúgásaiból sok találatot...

Tovább olvasom a cikket
Foci-livetakacsendreSzerkesztői ajánlat

Marcelo a Juventus-ba menekülne a Realból

Kiáramlási hullám fog megindulni a Real Madridból? A legújabb hírek szerint a klub balhátvédje Marcelo az ügynökén keresztül kezdeményezte távozásának lehetőségét a királyi klubtól és ha lehet nem a jövő nyáron, hanem már januárban. A...

Tovább olvasom a cikket

Tovább
hirdetés
Hozzászólások

Továbbiak innen: Spanyol

Közvetítések ma a TV-ben

Online élő közvetítés - TV közvetítés

TV közvetítések

Távkapcsolóval a kézben 03.22. péntek

Szerző 2019. március 22. péntek

FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

Legnépszerűbb a héten

Átigazolási hírek

Megerősített

Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

Szerző 2019. március 15. péntek

Nem hivatalos

Félix az “új Ronaldo”, vinné a Real, a City és a United

Szerző 2019. március 21. csütörtök

Nemzetek Ligája

2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

Szerző 2018. november 21. szerda

2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

Szerző 2018. november 20. kedd

2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

Szerző 2018. november 19. hétfő