Spanyol
Megbotlott az Atletico is a Sevilla ellen
A 20. forduló hozta meg a lehetőséget az Atletico Madridnak, hogy átvegye a bajnoki tabellán a vezetést a Barcelonától, mert a katalánok pontokat vesztettek a Levante ellen az idegenben elért döntetlennel. A nagy csapatok tulajdonsága, hogy tudnak élni a lehetőséggel, így azt kell mondani, hogy az Atletico Madrid még csak úton van ahhoz, hogy igazi nagy csapat legyen, mert megbotlott hazai környezetben a Sevilla ellen és szintén csak döntetlent játszott, így maradt az élen a Barcelona és ott liheg a vezető páros nyakán a Real Madrid már csak egy pontra.
Az Atletico Madrid a labdabirtoklás alapján az első félidőben döntő fölényben volt 71-29 % volt az arány és mégis egy potyagóllal tudtak csak vezetni. Egy bal oldali szöglet a hosszú sarokra szállt, a visszafejelt labdába csak belepaskolt a kapujából fölöslegesen kijövő Bastos és a labda pontosan David Villa elé esett le, aki félfordulattal kapásból a jobb alsó sarokba vágta a Matracosok vezető gólját. A második félidőben sem nagyon fordult meg senkinek a fejében, hogy a Sevilla egyenlíteni tud, de a 72 percben egy előreívelt labdánál Juanfran meghúzta a Sevilla csatár mezét, aki rutinosan elesett és a befújható büntetőt Rakitic félmagasan a jobb sarokba rúgta, de az erős lövésbe még Courtois beleért, ami a hálóba vágódott. Ideges játékkal fejeződött be a találkozó, ahol a játékvezető Alejandro Hernandez sem volt a helyzet magaslatán és a 90. percben még kiállította a fölöslegesen szabálytalankodó Morenot a Sevillából, de az eredmény már nem változott.
Atlético Madrid – Sevilla 1-1 (1-0)
G: David Villa 18. ill. Rakitic 72. (11-esből)
K: Moreno 90. (Sevilla)
