Csatlakozás

Thiago Silvaval megegyezett a Barcelona

Átigazolási hírek

Thiago Silvaval megegyezett a Barcelona

Thiago Silvával megegyezett a Barcelona a játékos feltételrendszerében. Több tárgyaláson vannak túl a felek, mert jelenleg a PSG-ben játszó brazil válogatottnak magasabb a fizetése, mint, amennyit a katalánok szántak neki. Úgy tűnik ezt két lépcsőben sikerült kiváltani. Az éves 9 millió Eurós jövedelme mellett a játékos egy hosszútávú 5 éves szerződést kap a kompenzálás egyik feltételeként valamint az egyéb bónuszokkal elérik azt az anyagi szintet, amely már Silvanak is megfelel. A tárgyalássorozat folytatásaként a PSG vezérkarát kell meggyőzni az álláspontjukról. Az biztos, hogy a felajánlott 35 millió Eurós vételárral a gránátvörös-kékek nem érnek célba, mert egy évvel korábban a franciák 42 millió Euróért vásárolták meg Thiago Silvat. Praktikusan ettől az összegtől indul a licit. Az látszik, hogy Tito Vilanova elsődlegesen a brazil válogatott középső védőjében gondolkodik, mert addig leálltak a David Luiz, Marquinhos megszerzésére vonatkozó tárgyalások. Egyelőre a PSG vezérkara hallani sem akar a csapatkapitány értékesítéséről, azonban ezt a játékot már egyszer eljátszották Carlo Ancelotti esetében és a tréner végül mégiscsak távozott.

Fotó forum.psg.fr

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Átigazolási hírek

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő