Csatlakozás

Varane: Jones miatt nem igazoltam a United-hez

Angol

Varane: Jones miatt nem igazoltam a United-hez

Figyelem, a következő sorok megzavarhatják pár Manchester United-es drukker nyugalmát.

Raphael Varane a Real Madrid fiatal, de már most világklasszis hátvédje elárulta, Phil Jones állt közte és a United-ba való igazolása között.  Az eset még 2011-ben történt, Sir Alex Ferguson idejében, amikor közelt állt ahhoz a francia származású játékos, hogy a Vörös Ördögökhöz igazoljon.

Varane mostanra a világ talán legnagyobb potenciállal rendelkező védője, mindössze 21 éves, de már most szívesen látná bármelyik klub a soraiba. Mikor megkérdezték, miért nem igazolt anno Manchester-be csak ennyit mondott.

Manchester United? Pont akkor igazolták le Phil Jones-t. Ez volt az egyetlen indok.

A többit már ismerjük, végül a védő José Mourinho hívására a Real Madrid csapatába igazolt, ahol a mai napig is játszik.

Mikor Mourinho felkeresett és kérdezte, lenne-e kedvem a Real Madridban játszani, egy percig sem gondolkodtam, rögtön igent mondtam. Még mindig úgy gondolom, nagyszerű döntést hoztam.

Felröppentek azok a pletykák is, miszerint Mourinho a mostani csapatába a Chelsea-be is szívesen leigazolná Varane-t, de a portugál szakamber elárulta, igaz, hogy imádja a játékát, és hogy egy nagyszerű játékos, de a közeljövőben nem igazolják le őt.

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Angol

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő