Csatlakozás

A Pécs 13 év után győzte le a Debrecent

Magyar Foci

A Pécs 13 év után győzte le a Debrecent

A Pécs a mérkőzésig veretlen Debrecent fogadta, ráadásul 13 éve nem tudott nyerni a cívisváros csapata ellen, így semmi jóra nem lehetett számítani az eddigi eredmények és a statisztika alapján. A mérkőzés kezdte mindenképpen igazolta mindkettő felvetést, hiszen Volas már a 4. percben vezetéshez juttatta a Lokit. Azonban ezért szép a játék a labdarúgás, mert minden előzetesen megfogalmazott és statisztikával alátámasztott tényt egy egyszerű tollvonással vagy a pályán jó játékkal és gólokkal lehet cáfolni. A mai napon Koller Krisztián volt a statisztika „gyilkosa” a maga két góljával, ami egyben a Pécs megérdemelt sikerét is jelentette.

PMFC – DVSC-TEVA 2-1 (1-1)

G: Koller 30., 67. ill. Volas 4.

Lőrincz Emil: Szervezetten, lelkesen és talán már jól is játszottunk, bár a második félidő elején kicsit bent maradtunk az öltözőben. Mégis azt mondom, hogy a kialakított helyzeteink alapján megérdemelten nyertünk.

Kondás Elemér: A középpályán nem tudtuk azt az összeszedett játékunkat produkálni, ami eddig jellemzett minket, sőt kijelentem bátortalanul játszottunk. Jellemző volt a mai mérkőzésre, hogy a mi helyzetünket kontrázták meg a pécsiek és abból kaptuk a második gólt.

Fotó www.facebook.com

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Magyar Foci

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő