Csatlakozás

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága augusztus 6-i ülésének határozatai

Magyar Foci

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága augusztus 6-i ülésének határozatai

Ahjupera Jarmo (Újpest) 1, Kamenar Lubos (Győr) 2, Guzmics Richárd (Haladás ) 1, Kostic Zoran (Diósgyőr) 1, Lovric Ivan (Honvéd) 1, Mohl Dávid (PMFC) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Alempijevic Aleksandar (FTC) minden sporttevékenységtől – 2013. augusztus 6-tól kezdődően – 4 hónapra szóló eltiltást kapott.
A Ferencváros védője a Videoton FC elleni bajnokin gólhelyzetben szabálytalankodott ellenfelével szemben, majd szándékosan, erőteljesen meglökte a játékvezetőt. A piros lapot követően, a pálya elhagyása közben, sértő, trágár megjegyzést tett a játékvezetőre. Az MLSZ a sportszakemberektől (edzők, játékosok, játékvezetők) a jövőben is a legnagyobb partnerséget várja el, mert csak együttműködő, sportszerű közegben lehet magas színvonalú, kizárólag a labdarúgás sportszerű oldalát mutató mérkőzéseket rendezni. Különösen igaz ez a professzionális bajnokságokban szereplő, és így a helyszínen és a tévé képernyői előtt tömegek által követett sportszakemberek esetében.

A FEB az FTC – Videoton FC mérkőzésen történt rendezési hiányosságok, pirotechnikai eszközök használata és a hazai szurkolók megbotránkoztató viselkedése miatt az FTC-t a soron következő 2 hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén az előírt rendezői létszám 20-20 fővel történő felemelésére, és ezen mérkőzéseken szövetségi ellenőr fogadására kötelezte, a vendég szurkolók megbotránkoztató viselkedése miatt a Videoton FC-t a soron következő idegenbeli NB I-es bajnoki mérkőzésén szövetségi ellenőr fogadására és eljárási költségei viselésére kötelezte.
A rendezői hiányosságok mellett pirotechnikai eszközök használata is megvalósult a lelátón, és mindkét csapatnál megbotránkoztató rigmusok is elhangzottak a mérkőzés alatt, de a rendező klub – többek között a hangosbemondó használatával – felszólította a szurkolókat a futballmeccsen elvárt viselkedési normák betartására.

A FEB a Paks- PMFC mérkőzésen történt rendezési hiányosságok miatt a Paksot írásbeli figyelmeztetésben részesítette, a vendég szurkolók pirotechnikai eszközök használata és megbotránkoztató viselkedése miatt a Pécset 50.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.

A FEB az MTK-t szabályzatban előírt kötelezettség megszegéséért (NB III-as bajnokságból nevezés elfogadása után történt visszalépés) írásbeli figyelmeztetésben részesíti.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetések
Paks 42 ezer Ft.
A Fegyelmi Bizottság által határozatban kiszabott pénzbüntetésekből befolyt összeg teljes egészében az MLSZ által létrehozott Focisegély Alapítványhoz kerül. Az alapítvány a hazai labdarúgás – szociális, egészségügyi vagy egyéb okok miatt – segítségre szoruló és arra érdemes személyeit (elsősorban egykori labdarúgókat) támogatja. Az Alapítványhoz fordulhat minden egykori labdarúgó, vagy közeli hozzátartozója, ismerőse, barátja, aki úgy ítéli meg, hogy az adott korábbi futballista, rossz életkörülményei vagy egészségi állapota miatt anyagi segítségre szorul.

 

    Tovább
    hirdetés
    Kapcsolódó
    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Magyar Foci

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő