Csatlakozás

Borbély Zoltán távozik az MLSZ-ből

Magyar Foci

Borbély Zoltán távozik az MLSZ-ből

Szeptember elsejével távozik a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtószóvivői és jogi igazgatói posztjáról dr. Borbély Zoltán.

Életem legérdekesebb és legtartalmasabb három évét töltöttem a magyar labdarúgásban. 2010 tavaszán az egyik legkedvesebb egyetemi tanárom ajánlott Csányi Sándor figyelmébe, akit korábban személyesen nem ismertem. A koncepció az volt, hogy az élet különböző területein bizonyított szakemberek bevonásával új lendületet kapjon a sportág irányítása, a gazdasági racionalitás és a pénzügyi fegyelem mellett a jogi szempontok is megjelenjenek a Szövetség munkájában. Amikor az ember viszonylag fiatalon bekerül egy olyan nagy tekintélyű testületbe, amelynek Csányi Sándor mellett tagja a Magyar Tudományos Akadémia és az Állami Számvevőszék korábbi elnöke is, olyan érzés, mint amikor a lányos házban a kérő szorongatja a kalapját. Egy évvel később – felhagyva a legfőbb ügyészségi ügyészi hivatással – immár főállásban az MLSZ Jogi és Sajtóirodájának vezetésével bíztak meg. A Szövetségnek akkor 10-12 folyamatban lévő pere volt, amelyeket mára sikerült szinte kivétel nélkül sportnyelven szólva győzelemmel, vagy győzelemmel felérő döntetlennel (kedvező egyezséggel) lezárni. Az elnökség egyik legfőbb célkitűzését, a megyei szövetségek zökkenőmentes integrációját is megvalósítottuk. Ezzel egységesebbé és átláthatóbbá vált az MLSZ gazdálkodása. Létrehoztuk a „Labdarúgás Fejlesztéséért” és a „Focisegély” alapítványokat, amelyek közül az utóbbi közel hetven szociális, vagy egészségügyi okokból rászoruló korábbi labdarúgót támogatott, valakinek szó szerint az életét adva vissza.
Magyarország egyik legrégebben hivatalban lévő sajtószóvivőjeként, a jogi pályán, korábbi kapusként olyan lehetőség kapujához érkeztem, amely valószínűleg az életemben soha többet nem adódik. Alapvető jogszabályaink gyökeres megváltozása miatt ez talán az utolsó olyan pillanat, hogy lépést tartsak hivatásom legkiválóbbjaival.
Szilárd meggyőződésem, hogy a Csányi Sándor által vezetett Elnökség hivatali ideje alatt kijutunk egy világversenyre és sikeresen szerepelünk a 2014 nyarán Magyarországon megrendezésre kerülő U19-es Európa-bajnokságon. A vitathatatlan nehézségek ellenére a labdarúgás a világ legcsodálatosabb játéka, elsősorban nem gond, hanem örömforrás. Legalább akkora, mint amekkora boldogság volt nekem a labdarúgásban, a magyar labdarúgásért dolgozni.

Forrás: http://www.mlsz.hu

Fotó www.infodunaujvaros.hu

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Magyar Foci

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő