Csatlakozás

Hivatásos játékvezetők Magyarországon

Magyar Foci

Hivatásos játékvezetők Magyarországon

Az MLSZ javítani szeretné az élvonalbeli játékvezetés színvonalát, és ezért – a klubokkal közösen – jelentős anyagi áldozatokat is hoz a jövőben. Az elnökség tavaly novemberi ülésén megtárgyalta és elfogadta a Játékvezetői Bizottság előterjesztését a magyar labdarúgó-játékvezetés fejlesztési tervéről. Ennek részeként, az UEFA ajánlását támogatva és elfogadva döntött a gólvonali játékvezetők alkalmazásáról az OTP Bank Liga 2013-2014-es idényétől. Ezzel párhuzamosan arról is döntés született, hogy ki kell alakítani a játékvezetői kereten belül egy hivatásosokból álló állományt.

Az elnökségi határozatnak megfelelően 12 fős hivatásos játékvezetői kar jön létre, amelynek tagjai a teljesítményükkel megalapozott juttatásban részesülnek. A hivatásosok fizetése és a gólvonali játékvezetők foglalkoztatása mellett az MLSZ, az egyesületekkel közösen, jelentős egyéb többletköltségeket is vállal annak érdekében, hogy a játékvezetés színvonala emelkedjen, hiszen a szövetség vállalja a játékvezetők szállás-, illetve útiköltségének térítését, felszerelését, illetve a szükséges kommunikációs eszköztárak beszerzését is. A döntést követően profivá váló játékvezetőkkel három évre szóló megbízási szerződést kötnek és a teljesítmény függvényében a szövetség meghosszabbíthatja azt évente.

 

Az NB I-es hivatásos játékvezetők névsora:
Andó-Szabó Sándor (FIFA), Becséri Dániel, Bognár Tamás (FIFA), Erdős József, Fábián Mihály (FIFA), Farkas Ádám, Iványi Zoltán, Kassai Viktor (FIFA), Németh Ádám (FIFA), Solymosi Péter, Szabó Zsolt, Vad II István (FIFA)

Forrás http://www.mlsz.hu

Fotó www.nb1.hu

    Tovább
    hirdetés
    Kapcsolódó
    Hozzászólások

    Továbbiak innen: Magyar Foci

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő