Csatlakozás

A Honvéd 30 év után lett újra bronzérmes

OTP Bank Liga

A Honvéd 30 év után lett újra bronzérmes

A haladás elleni 1-1-re végződő döntetlen azt jelentette, hogy a Bp. Honvéd 19 év után állhatott fel újra a bajnoki dobogóra és ezzel újra kvalifikálta magát az Európa Ligába.

Haladás – Bp. Honvéd 1-1 (1-1)

Szombathely, Rohonci út 2600 Vezette: Fábián

G: Simon Á 30. ill. Vernes 14.

Artner Tamás: Ma a szokottnál kicsitt tompábban játszottunk az egész mérkőzés folyamán, csak a kapott gól után eszméltünk. A Honvéd végig nagyon tudatosan játszott, ha kellett visszaállt, így nagyon nehéz volt ellenük játszani. A második félidő a mozgalmas első után kicsit leült, de ezt betudom az előbb elmondottaknak. Összességében igazságos döntetlen született. Gratulálok a Honvéd bronzérméhez, sok sikert kívánok a nemzetközi szerepléshez.

Marco Rossi: Kicsit ideges volt a csapt és én is, mert tudtuk, hogy a kívánt eredmény eléréséhez csak magunkra számíthatunk. Senki nem számolt velünk a bajnokság során, a játékosok és a szurkolók is mindent megtettek a sikerünkért, így mindenkinek köszönök mindent.

Fotó haladasfc.nyugat.hu

    Tovább
    hirdetés
    Kapcsolódó
    Hozzászólások

    Továbbiak innen: OTP Bank Liga

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő