Csatlakozás

A Kaposvárt otthon alázták meg

OTP Bank Liga

A Kaposvárt otthon alázták meg

A Kaposvárnak létfontosságú lenne minden pont sőt inkább pontok. A Bp. Honvéd vendégjátékánál lehetett reménykedni, hogy jó teljesítménnyel ez bekövetkezhet. A mérkőzés még a legóvatosabb optimizmust is alulmúlta hazai szemszögből. A honvéd már a 4. percben megszerezte a vezetést és a játék minden elemében felülmúlta a Rákóczit a mai mérkőzésen, így a négy gólos különbség sem túlzó a teljesítmének alapján.

Kaposvári Rákóczi – Bp. Honvéd 0-4 (0-1)

G: Vécsei 4., Vernes 49. (11-esből), Holender 61., Lovric 64.

Pruckner László: Demoralizálón kezdődött számunkra a mérkőzés, hogy már a 4. percben hátrányba kerültünk. A második félidő elején megismételtük „ezt a bravúrt” így esélyünk sem maradt a pontszerzésre. Remélem a válogatott miatti kettő hetes szünetben sikerül rendezni a sorainkat, letisztázni a problémáinkat, hogy utána egy más Rákóczi lépjen pályára.

Marco Rossi: Ebben a szezonban ma játszottunk a legjobban, de ehhez nagyon jól jött a korai gól. Csak akkor van jövője ennek a csapatnak, ha folyamatosan fejlődik olyan tempóban, ahogyan ezt ma tettük. A jó játékunk záloga az volt, hogy egyénenként is jó teljesítményt nyújtottak a játékosok és ez adódott össze jó csapatmunkává.

Fotó www.nb1.hu

    Hozzászólások

    Továbbiak innen: OTP Bank Liga

    Közvetítések ma a TV-ben

    TV közvetítések

    Távkapcsolóval a kézben 03.24. péntek

    Szerző 2023. március 24. péntek

    FociMax – Foci hírek fociVB Bajnokok Ligája Bundesliga Premiership NBI

    Legnépszerűbb a héten

    Átigazolási hírek

    Megerősített

    Militaot mégis leigazolta a Real Madrid, 6 évre

    Szerző 2019. március 15. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek
    Bayern München menesztése előtt állhat Nagelsmann, Tuchel lehet az utódja

    Átigazolási hírek

    Bayern München: Nagelsmannt menesztik, Tuchel lehet az utódja

    Szerző 2023. március 24. péntek

    Nemzetek Ligája

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: a svédek éltek a hazai pálya előnyével, eredmények

    Szerző 2018. november 21. szerda

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: hollandok a négyes döntőben, eredmények

    Szerző 2018. november 20. kedd

    2018–2019 UEFA Nemzetek Ligája

    NL: finnek elleni győzelem 2. helyet ért

    Szerző 2018. november 19. hétfő