OTP Bank Liga
A Loki kisiklatta a Vidi szerelvényét Fehérvárott
A magyar bajnokság egyik csúcsrangadójának többfajta megközelítése volt, de ismeretes mindenki előtt, hogy csak egy végeredmény létezik. Pedig a forgatókönyv szólhatott volna arról, hogy Videoton hazai környezetben sorozatban a 11. bajnokiját nyeri meg, míg a másik alternatíva arról szólhatott volna, hogy a tavalyi bajnok lassan felocsúdva a BL és az Európa Liga kizúgásból magához tér és elkezdi nagyon mélyről üldözni a piros-kékeket. Nos az utóbbi forgatókönyv valósult meg, mert Nikolics belázasodott, Stopira késve érkezett vissza a válogatott mérkőzéseket követően így egyikük sem állhatott rendelkezésre, ráadásul a túloldalon Kulcsár Tamás saját születésnapját aranyozta be két góljával, ami a győzelemhez elég volt. A mérkőzésen voltak Erdős játékvezetőnek érdekes ítéletei – Jovanovics a pályán maradhatott -, de összességében nem rajta múlott, hogy a Loki robogott tovább kisiklatva a ziháló Videoton mozdonyát.
Videoton–DVSC-Teva 1–2 (1-1)
G: Kovács I. 34. ill. Kulcsár T. 27., 59.
