OTP Bank Liga
Csak a győzelem ér valamit: DVSC-FTC
A mai debreceni rangadónak nagy tétje van, mert amelyik csapat nem nyer az végleg lemondhat a dobogóról. Ez azt jelenti, hogy a döntetlen sem jó egyik csapatnak sem. A Debrecen van kényelmesebb helyzetben, mert a Magyar Kupa győzelmével már biztosította a helyét a nemzetközi kupaporondon, viszont a Ferencvárosnak győzelem esetén is csak halvány reményei maradnak a bronzéremre, hiszen még úgy is három pont hátrányban lesznek a Honvéddal szemben az utolsó forduló előtt. Ráadásul a Honvéd győzelmek száma hárommal több, mint a fradié, így gyakorlatilag már nem tudja a zöld-fehér klub megelőzni a kispestieket. Ebből adódóan, akár két felszabadult csapat örömjátékát is láthatjuk látványos párharcokkal és sok góllal. A pesszimista verzió szerint egyik csapat sem kockáztat várja a másik hibáját, hogy egy egygólos mérkőzésen hozza a nagyon fontos három pontot. Én az előbbire szavazok.
DVSC-TEVA – FERENCVÁROS
Debrecen, 16,30 Vezeti: Bognár
várható összeállítások
DVSC: Verpecz – Bernáth, Máté, Mészáros, Ferenczi – Ramos – Bódi Se. Bouadla, Spitzmüller – Sibide, Coulibaly
FTC: Jova – Gyömbér, Klein, Besic, Sváb – Józsi, Csukics – Somália, Böde, Jenner – Perics
Fotó www.telesport.hu
